Cégünk teljesen magyar magántulajdonban van. Az ország területén több ezer talajmechanikai, geotechnikai, hidrogeológiai vizsgálatot készítettünk, így bátran állíthatjuk, hogy a talajmechanika, geotechnika területén kellő tapasztalattal rendelkezünk. Igyekszünk a munkáinkat a lehető legmagasabb műszaki színvonalon elkészíteni, de megrendelő barát árakon. Meggyőződésem, hogy a későbbi bosszúságokat (vizesedés, repedések) elkerülendő, nem érdemes pár ezer forint megtakarításának reményében a műszaki minimum alá menni, így mi erre nem is vagyunk hajlandóak. A szakvélemények elkészítésének átfutási ideje általában 2 hét a megrendeléstől számítva, de ettől — indokolt esetben — rövidebb határidőre is vállalunk munkát.
Célszerűnek tartjuk, ha az épületek (pl. családi ház) alapozását is a talajmechanikai, geotechnikai tervezőre bízzák, hisz Ő ismeri a talajt, annak teherbírását ezért feltételezhetően Ő tudja a leggazdaságosabb alapozást megtervezni, így spórolva a Megrendelőnek (akár a talajmechanikai szakvélemény (EC szerint talajvizsgálati jelentés) díja már itt megtérülhet). A talajmechanikai szakvélemény (EC szerint talajvizsgálati jelentés) általában az alábbi építményekhez kell:
  • családi ház
  • csarnok
  • rézsű állékonyság
  • támfal
Várjuk megtisztelő árajánlat kérésüket!

Üdvözlettel:
Szántó Helga
ügyvezető

A munka menete

  1. Árajánlat kérés

  2. Árajánlat megadása

  3. Megrendelés

  4. Feltárások elkészítése

  5. Laboratóriumi vizsgálat

  6. Szakvélemény összeállítása

  7. Fizetés

Copyright © 2011 Minden jog fenntartva. ALAP-GEO Kft. Látogatók száma: -999998959